Ferenc Ferdinánd főherceg 1887-ben vásárolt egy csehországi kastélyt Benešov határában, s ha már így alakult, megvette mellé az épülőfélben levő városi sörfőzdét is.

A középkorban a sörfőzés – más országokhoz hasonlóan – a Cseh királyságban is hűbéri jog volt. A 13–14. században megerősödő városok azonban sorra érték el, hogy háztulajdonnal rendelkező polgáraik – az aktuális adók megfizetése mellett – szabadon főzhessenek sört. A benešovi polgárok a 14. század vége óta rendelkeztek sörfőzési joggal, így a városban jó néhány sörfőzde működött a 19. század elejéig. Az ipari forradalom okozta tőke- és gyártáskoncentráció eredményeképp azonban ezek nem állhatták a versenyt az 1800-as évek derekán induló korszerű, nagy kapacitású részvénysörfőzdékkel. Ezért 1872-ben néhány jómódú benešovi polgár részvénytársaságot alapított és belefogott egy új, város széli sörfőzde építésébe.

Ha létezik olyasmi, hogy kollektív történelmi nosztalgia, akkor számunkra az 1867-es kiegyezéstől az I. világháború 1914-es kitöréséig tartó közel öt évtized, a boldog békeidőknek is nevezett időszak a legesélyesebb e nosztalgia megidézésére. A felszín alatt megbúvó feszültségek ellenére Magyarország kétség kívül a Monarchia éveiben hagyta végleg maga mögött a feudalizmust és lépett a polgári fejlődés útjára.

Ehhez persze kell a megfelelő „történelmi helyzet” is, amelynek – az osztrákokkal való kiegyezésen túl – két legfontosabb pillére az évszázadok óta szokatlan európai béke és az ipari forradalom második hulláma volt. Ez utóbbi már nem egyszerűen az iparosodást, hanem a nagyipar, a tömegtermelés megjelenését hozta el. Felgyorsult a világ, minden egyszerűbb és gyorsabb lett, az ipari találmányok megjelentek a mindennapi életben, a lakások kényelmesebbek, komfortosabbak lettek, egyre több helyen volt villanyvilágítás, telefon. A háztartási munka is könnyebbé, gyorsabbá vált, még ha csak mechanikus működésű is, de már volt mosógép, a háziasszonyok dolgát jégszekrény és üzletekben megvásárolható készételek könnyítették meg.